Mesékkel járni az országot – Interjú a Kámfor Zenés Bábszínház alapítójával

Jönnek-mennek, vándorolnak, járják az országot, színpaduk egy pillanat alatt kámforrá válik és akár a világ másik oldalán is felbukkan. Két éve még Indiában léptek fel, idén pedig a sok gyereknapi előadás után a nyári fesztiválszezon is újra megnyílik előttük. A Kámfor Zenés Bábszínház igazi vándorszínész társulatként viszi el egy-egy történettel a mesék csodálatos világát a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Velük is találkozhattok, ha júniusban a Művészetek Völgye fesztiválon Vigándpetendre, a Cirque du Tókert udvarba látogattok.

 

Horváth Szerváccal, a társulat alapítójával beszélgettem az alakulásról, a kapolcsi kapcsolódásról, a bábszínészetről, az ő megközelítéseikről és élményeikről.

 

(Forrás: Kámfor Zenés Bábszínház)

 

Sajátos módon kapcsolódtok a Művészetek Völgye fesztiválhoz, hiszen ha jól tudom innen indult minden. Kicsit mesélnél arról, hogyan talált rátok a bábszínészet?

 

Valóban, Kapolcson, a Művészetek Völgyében volt az első előadásunk – ekkor 6 vagy 7 évesek voltunk. Szüleim vásárosok, így mi is korán belecsöppentünk ebbe a közegbe. Mellettünk egy másik csapat (Ötvös Enikőék, Manufaktor artlabor) már akkor bábokat árult. Tőlük kaptuk meg az első bábjainkat és elkezdtünk rá meséket írni. Apukám füstölőkkel kereskedik, így óriási dobozaink voltak otthon. A cimborákkal ezt használtuk fel díszletnek – kivágtuk az elejét, belefestettünk hátteret, másik kartonokra pedig váltó képeket készítettünk. Egész hamar kész is volt a bábszínházunk. Ezt vittük a Völgybe is, ahol rengeteg előadást tartottunk. Csak kiálltunk az udvarra és elkezdtük kiabálni, hogy bábelőadás lesz, jöttek az emberek.

 

Utána meg persze kalapoztunk.

 

Keresztapukám pszichológus, és már akkor megmondta, hogy oda kell menni az előadás után a nézőhöz, a szemükbe kell nézni és mondani: „támogatói összeget gyűjtünk a bábszínházunk fejlesztéséhez.” Ebből olyan vagyont gyűjtöttünk, hogy az összes kürtős kalácsot meg tudtuk venni. Óriási biznisz lett belőle.

 

(Forrás: Kámfor Zenés Bábszínház)

 

A Bábszínháznak akkor már gyerekkorotokban megszülettet a magja, de mégis hivatásszerűen csak később kezdtetek el vele foglalkozni. Hogyan tért vissza ez az életetekbe?

 

Igen, anno 6-8 évesen ezzel nagyon nagy sikerünk volt. Utána viszont ciki lett – suliban, ahogy nőttünk már az lett belőle, hogy „jaj, ezt már nem kéne, mert nagyfiúk vagyunk.” Aztán egyre nagyobbak lettünk, felköltöztünk Pestre és mégis rájöttünk, hogy milyen jó is volt akkor. Egyik nap ültünk Péter barátommal a Duna-parton és azt beszéltük, hogy mennyire élveztük a bábozást, újra ezt kéne csinálni. Fél évre rá kijöttünk az első darabunkkal, aminek 2019 decemberében volt a bemutatója.

A koncepció tulajdonképpen ugyanaz volt, mint régen – megfogtuk az addig összegyűjtött bábokat (mert persze korábban karácsonyra, szülinapra csak ezt kaptunk…) és elkezdtünk mesélni velük. Olyan történethez nyúltunk, amit már gyerekként is játszottunk, talán nem is volt kérdés, hogy ezzel szeretnénk kezdeni, csak profibb módon előadni. A Só című népmesét dolgoztuk fel, csak kiegészítettük egy-két új bábbal (pl. sárkány) és történetelemmel, de fél év alatt teljesen összeállt. Ez lett a Sárkány és az Ördög című előadásunk. „Hivatalos” újjáalakulásunk így az a dunaparti borozás volt.

 

(Forrás: Kámfor Zenés Bábszínház)

 

Kikből és hogyan állt / áll össze a társulat?

 

Peti barátommal még Kapolcson is játszottunk, és 2019-ben is együtt indultunk. Ő aztán hosszabb ideig kiköltözött Londonba, így időközben új embereket is toboroztam. Művészeti suliba jártam, onnan csatlakozott hozzám Máté és Levi, zenész barátaim. Egy nap megkérdeztem tőlük, hogy nem lenne-e kedvük csatlakozni – betanulták a részeket és elkezdtük járni az országot.

Nekik azonban van egy saját zenekaruk is (Fiúk együttes), amivel fesztiválokra és fellépésekre járnak, így később még másokat is be kellett szerveznem. Mostanra a darabokat tudjuk az alap (gitár és zongora párossal) vagy más-más hangszerekkel is játszani. Handpan, didgeridoo – igyekszünk változatosak lenni zeneileg is. A gyerekeknek is, de a felnőtteknek is újat tud adni – lehet, hogy látták már zongorával, de egy digeridooval más élmény. Mára, grafikus barátommal – akit én tagnak tekintek – 9-en vagyunk a társulatban.

 

 

Csavartok egyet a bábszínházon, ahogy említed folyamatos a zenei aláfestés és a betétdalok. Honnan és miért jött ennek az ötlete?

 

Peti – akivel az első darabot megalkottuk – zenész, zenei producer. Mindenféle hangszeren játszik, így egyértelmű volt, hogy a szöveg, a mese és a bábozás mellé behozunk élő hangszert. És ez maradt, most már ragaszkodom is hozzá.

Igyekszünk a díszleteket igényesen, és a mesét is úgy megírni, hogy kicsiknek-nagyoknak befogadható legyen. Az pedig, hogy élő zenére, összeszokva játszunk, és néha zenére kell beszélni, ad egy ritmikusságot az egésznek. És úgy gondolom, hogy összetettebb is lesz tőle.

 

(Forrás: Kámfor Zenés Bábszínház)

 

Mindegyik darabhoz tartozik egy kiemelt betétdal is. Milyen az alkotási folyamat, miként születnek meg ezek?

 

A legelső darabra készülés volt a legkellemesebb, volt fél évünk. Itt a főcímdal (Viszi a szél) korábban is megszületett, mint maga a darab. Még azt sem tudtuk, hogy mi lesz a mese, de a dal megvolt.

 

Ezzel szemben most, a legújabb elődadásunknál (Csillagszemű juhász kozmikus kalandja) pont a fordítottja történt. Szorított minket az idő, jött a gyereknap, be volt jelentve az előadás, de a főcímdal még sehol sem volt. Egy próbára össze tudunk ülni Mátéval, a zongorásunkkal, ahol elkezdett játszani valamit, én pedig ráénekeltem két sort. Mondta, hogy ez jó, folytassam és valahogy megszületett a refrénünk, amit azóta is játszunk.

Egyelőre viszont csak ez van meg, de menet közben majd megszületik a többi része is…

 

 

Hogyan kerül kiválasztásra egy mese? Valamint hogyan bővítitek, hiszen ha jól tudom, akkor mindig egy ismert történetből indultok ki, amit saját ötletekkel folytattok.

 

Igen, egyelőre ez a koncepció, de a jövőben szeretnék majd más irányokba is elindulni. Most viszont még ez a menet: kiválasztunk egy általunk kedvelt magyar népesét, amit az ismert végéig elmesélünk és utána jön a csavarunk.

Mindegyik népmesének az a vége, hogy „boldogan éltek, amíg…”, de ebbe az időbe még bármi belefér. Én pedig nyugodtan tudom folytatni, hogy „a csillagszemű juhászból lett király egyik nap kinézett az ablakán, és amit látott…” – tehát nagyon jól lehet ezekkel játszani.

 

(Forrás: Kámfor Zenés Bábszínház)

 

A történeteket elsősorban Marionett bábokkal adjátok elő – miért pont erre esett a választás? Kiegészül más technikákkal is?

 

Az alapkoncepció az volt, hogy a vezetőpálcás marionetteket nagyon könnyű mozgatni, és mivel a magyar népmesék sokszereplősek – így van, hogy egyszerre két vagy több báb van a kezemben, könnyű volt ezzel a technikával megvalósítani.

Viszont van olyan báb, amit mi készítettünk. Ilyen a sárkány, ami egy újabb konstrukció – hogy tudjon hullámozva repülni a gyerekek feje felett. A hajó is saját, amit egy barátom műhelyében alkottunk – rendes hajó, csak piciben.

De az új darabunkba hoztunk Csehországból nem vezetőpálcás bábot is.

Nagyszínpados előadások kapcsán pedig Koloncsák Ferenc, aki a díszletet is készítette, alkotott nekünk nagy fejbábokat is.

 

(Forrás: Kámfor Zenés Bábszínház)

 

Vásári bábszínház – nekem Kemény Henrik: Vitéz László c. előadása jutott eszembe – ahol fontos, hogy sokan, akár messziről is tudják nézni. Ti hogyan oldjátok meg ezt? 

 

Kemény Henriknél kesztyűbábok szerepeltek, amikkel könnyebb egy nagy közönség előtt játszani. De a mi darabjainkat is tudják akár 300-an is nézni, mert hiába kisebbek a bábok – egyszer csak felugrik az ördög a sárkány hátára és már repülnek is a gyerekek között. Fontos az interakció, itt már lehet simogatni a sárkány hasát (mert ugye az szerencsét hoz), és így akár közel lehet kerülni egy több száz fős közönséghez is.

Mi ezt, a kicsit másfajta vásári bábozást képviseljük. Itt látnak engem is, a bábozót – és már vannak kifejlesztett technikáim, hogyan tudok csöndet teremteni a nézőtéren, vagy hogyan ültetek épp mindenkit vissza a helyére.

 

(Forrás: Kámfor Zenés Bábszínház)

 

Ha már nézők és gyerekek – milyen a bábszínház fogadtatása, milyen a közönség visszajelzése?

 

Abból gondolom, hogy jó úton járunk, hogy akár 35-40 percig le tudjuk kötni a gyerekeket.

Számomra a legnagyobb visszajelzés, amikor oviban járunk 120, vagy egy fesztiválon akár 300 gyerek is kíváncsian végignézi az előadást. Persze mindig van az a pont, amikor elindul a mozgolódás – de itt mindegyik darabba be van építve egy interaktív elem. A gyerekek kicsit kimozogják magukat, majd visszaülnek és kíváncsiak a befejezésre.

A szülők is pozitívan élik meg (hiszen nekik is játszunk, sokszor 50 gyerek mellett ott van 100 szülő is a nézőtéren, akiket hangsúlyokkal, kiszólásokkal próbálunk szórakoztatni…), tőlük „felnőttesebb” a visszajelzés. Odajönnek a darab végén, apukák kezet fognak, vagy épp merch vásárlásával támogatnak.

 

Úgyhogy szeretik, mára már rajongóink is vannak – matricájuk, fakardjuk, pólójuk van és abban a szettben is jönnek el az előadásra. Ez is nagyon jól tud esni. Volt már olyan, hogy 60 gyerekből 40-en Kámforos pólóban ültek a nézőtéren. Óriási élmény volt.

 

 

Mégis mintha mostanában a bábszínház a háttérbe szorulna, egyre kevesebben fordulnak a műfajhoz, ti hogyan látjátok ezt?

 

Igen, kevés fiatalt ismerek a szakmában, egyre kevesebben nyúlnak a bábszínházhoz. Pedig nagyon sok szabadságunk van, és jó dolgot képviselünk – nagyon fantáziadús és folyamatosan örömöt adunk. Szerintem szükség van rá, és nagyon jó, hogy a Disney+ mellett mi is le tudunk kötni gyerekseregeket hosszú ideig.

 

(Forrás: Kámfor Zenés Bábszínház)

 

Ez pedig igazi vándorszínész élet – hogyan élitek meg?

 

Szerintem elképesztően jó. Tulajdonképpen az elmúlt 5 évben az egész országot bejártuk. Nagyobb városokba, de kisebb településekre is eljutottunk. Mindenhol várnak és szívesen fogadnak minket.

Ez abban csúcsosodott ki, hogy 2023-ban Indiába is kijutottunk. Indiai közönségnek játszottunk angolul. Szerencsénkre van egy, a Só történetéhez nagyon hasonló indiai népmese, így ahhoz könnyen tudtak kapcsolódni. A sárkányos résznél pedig annyi interakció van, hogy azt alapból élvezik. Indiában pedig még a babonásság is segített, így mikor megtudták, hogy a sárkány hasának megsimogatása szerencsét hoz, akkor még jobban fellelkesült a nézőtér. Itt 1000 fős iskolai közönséget is meg tudtunk mozgatni.

 

(Forrás: Kámfor Zenés Bábszínház)

 

Lezárásképpen pedig: van esetleg kedvenc történeted, akár a sajátjaitok közül?

 

Egy mesében mindig van egy hangulat, ami megfog – aztán minél többet foglalkozol vele, annál mélyebbre látsz, annál közelebb kerülsz hozzá. Így nehéz megmondani, hogy van-e kedvencem.

 

Sajátjaink közül mindegyiket más miatt szeretem. A hajósban (Kacor Király és a kalóz) nagyon jó szövegek születtek, és az interaktív részek is mindig jól sikerülnek. De például ezzel a darabbal szeretek legkevésbé utazni, mert nagyon nagy a díszlet, és ha nem tudunk a színpad közelében parkolni, akkor cipekedni kell… A Sárkány és az Ördög viszont nagyon kompakt, azt azért szeretem. Villámgyorsan utaztatható, összeszokott darab, nagyon kerek az egész. És kialakulhat olyan is – ami szerintem nagyon vicces –, ha nagy téren játszunk, akkor a sárkány és utánam akár 110 gyerek fut a mezőn.

A Csillagszemű juhász kozmikus kalandjai, új darabunknál pedig már rutinosabban indultunk, ott ezt a letisztultságot szeretem. Meg azt a nézőtéri meghökkenést, amikor a juhász űrhajóba ül… bolygók közé utazik… és még robotcsirkékkel is találkozik… de mégis összeáll a kép.

 

(Forrás: Kámfor Zenés Bábszínház)

 

+1: Hogyan készültök az idei Művészetek Völgye fesztiválra?

Mindkét hétvégén – péntek, szombat, vasárnap – ott leszünk és játsszuk a három darabunkat. Így, aki esetleg lemaradt, vagy épp egy másik felállásban is megnézné, jöhet hozzánk mindkét hétvégén!

 

(Forrás: Kámfor Zenés Bábszínház)

Pintér Alma